2013.03.19.
21:54

Írta: ETIaYETI

10 csata, ahol a Szabadságharc sorsa eldőlt.

Az 1848. márciusi-április forradalmi események folytatásaként kibontakozó Magyar Szabadságharc nemcsak azért kell, hogy csupa nagybetűvel bevonuljon a történelmünkbe, egy idegen uralkodóház ellen vívott nemzeti törekvéseink egyedülálló honvédő háborújává volt, hanem hadtörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Az 1848. május-júniustól datálható és egészen a komáromi várőrség 1849. októberi megadásáig tartó Szabadságharc gyakorlatilag a magyar forradalom önvédelmi megmozdulása lett ezzel pedig egyedülálló tettet hajtott végre a 48-49-es forradalmak sorában. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a honvéd haderő teljesítménye a végezetes túlerővel szemben ugyan végül kevésnek bizonyult, de hosszú és kitartó harcának is nagy szerepe volt abban, hogy a császári udvar felismerje a magyarok erejét és később elvezessen az 1867-es Kiegyezéshez. Igaz, az egész konfliktus során csaknem száz kisebb-nagyobb összetűzést ismerünk, igyekeztünk a tíz nagy, a főhadszínterek eseményeit meghatározó, ezzel a későbbi események alakulását döntően befolyásoló csatát felvonultatni. A hadi események felsorolásában elsősorban a korszak kiemelt szakértőjének, Hermann Róbertnek a munkáira támaszkodtunk és időrendben haladtunk. (CSatahelyszín után minden esetben a dátum és a veszteségek jelennek meg. Eltűnt és meghalt katonák)

5 komment · 1 trackback

Címkék: történelem

2013.03.12.
01:13

Írta: ETIaYETI

A 10 legmókásabb nevű lakó a Fővárosi Állat és Növénykertből.

Nyakunkon a tavasz, többek közt kezdődik az állatkert szezon is. Az ember nem is gondolná miféle szerzetekkel lehet találkozni a Fővárosi Növény és Állatkertben. Egy vidám kis összeállítás következik csupa furcsa névvel:

 

10. holt ember keze korall 

virágállatok és korallok osztálya

latin név: Alcyonium digitatum

angol név: deadman’s fingers

állatkert_korall.jpg

 

Elsősorban az Indiai és a Csendes Óceánban honos korallfajta, másik nevein chili paprika korall vagy ördög ujja korall. Barna, sárga, zöld, szürke, rózsaszínű színváltozata is ismert.

 

6 komment

Címkék: természet állatok

2013.03.07.
01:06

Írta: ETIaYETI

7 sztárból lett politikus.

Szintén egy teljes egészében átvett anyagról volna szó, melyet az általunk is nagy tiszteletnek örvendett és olvasott KíVŰL TÁGASABB blog szórt az internetezők elé. Kiváncsiak lennénk a magyar megfelelőikre is.

Eredeti link itt:

http://kivultagasabb.blog.hu/2013/03/05/sztarokbol_lett_politikusok

Bár hivatalos bejelentés még nem történt, könnyen elképzelhető, hogy politikusi pályára lép Ashley Judd. A Szemtől szemben, a Ha ölni kell és számtalan egyéb film sztárja a hírek szerint Kentuckyban indulna a szenátusi posztért a republikánus Mitch McConnell, a szenátus kisebbségi vezetője ellenében. Összegyűjtöttünk pár olyan hírességet az elmúlt évtizedekből, akik politikusi pályára léptek.

Ashley Judd cím.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: világ

2013.03.04.
12:31

Írta: ETIaYETI

10 kevésbé ismert, sokkoló kínzási és kivégzési technika a történelemből.

Az előző posztok után kaptunk néhány visszajelzést, hogy túl sok romantikus, szívet melengető listát készítünk, kevés anyag szól az élet sötétebb oldaláról. Mivel szeretnénk a legszélesebb olvasói igényeket kiszolgálni, ezért most jöjjön egy igazán kemény sorozat. Mi lehetne véresebb, kegyetlenebb téma, mint az emberiség történelmében egészen a humanizmus térnyeréséig kiemelt szerepet játszó különböző tortúrák és kivégzési módok bemutatása? Arra gondoltunk viszont, ha már kínzások, akkor nem untatjuk az olvasói bázist az unalomig ismételt, konvencionális és így vagy úgy mindenki által hallott módszerek (lásd. spanyolcsizma, kerékbetörés, karóba húzás, vasszűz) ismételgetésével. Inkább nézzünk meg alaposabban tíz olyan kevésbé felkapott, de ugyanolyan bestiális, és ha szabad így fogalmazni, „kifinomult” módszert, melyeket nagy előszeretettel állítottak az igazságszolgáltatás, az elrettentés vagy egyszerűen a bosszúállás eszköztárába.  Kevés jobb forrásunk lehetne, mint egy kifejezetten a témának szentelt szakkönyv: A módszereket nagyrészt Torrente Del Bosque néven író szerző Kínzások és kivégzések története című könyvéből emeltük át.

10. Bambusszal való felnyársaltatás

A bambuszról köztudott különleges szilárdsága, de más érdekesség is kapcsolódik hozzá. Vannak fajok, melyek naponta 10 cm növekedésre is képesek és rendkívüli hajlékonyságuk okán nagyon nehezen törnek. Ezt a két tulajdonságát használta fel jó néhány ázsiai civilizáció, mikor a náluk őshonos növényekkel egy lassú és ebből kifolyólag rendkívüli kínokat okozó kínzási módszert talált fel.

30 komment

Címkék: történelem bizarr

2013.02.27.
19:58

Írta: ETIaYETI

10 csodás fa alagút

Néha igazi kincseket lehet találni a neten pár perc olvasgatással is. Egy minap talált különlegesség, melyet a szelektor (haerdekel.hu) utólagos engedélyével teljesen átvettünk.

Eredeti link itt:

Ha érdekel, fa alagútnak nevezzük azt, amikor az út mindkét oldalán álló fák lomkoronája összeér, és ezáltal alagút hatást keltenek. A csodás természeti jelenség éppúgy kialakulhat egy erdei ösvény felett, egy mellékúton vagy akár egy többsávos főúton is. Bárhol is találkozunk fa alagúttal a látvány lenyűgöző, s örök emlék marad számunkra.

Nézzünk meg a legismertebb fa alagutakat!

 

1. Jacarandas Walk, Dél-Afrika

01


Johannesburgban található a világ legnagyobb ember alkotta erdeje, ami 10 millió fát jelent. Johannesburg a legnagyobb területű és legnépesebb városa a Dél-afrikai Köztársaságnak. A zsakaranda fa legtöbb faja Dél-Amerikában honos, Dél-Afrikába több mint száz évvel ezelőtt importálták. Októberben a város lila-kék színbe borul, ekkor virágzik teljesen.

02

03

3 komment

Címkék: természet állatok

2013.02.27.
18:36

Írta: ETIaYETI

10 lélegzetelállító földalatti komplexum

Az szemünk elől rejtve maradó titkos földalatti helyek és a bennük élő, tevékenykedő különböző emberek, lények mindig megmozgatták az emberi fantáziát. Mindannyian hallottunk már a legendák, mítoszok mélybe süllyesztett helyeiről. A filmeken, irodalmon keresztül beszivárgotak a hétköznapjaink popkultúrájába is. Gondoljunk csak Mátrix földalatti városára, Zionra vagy Mória barlang-városállamára a Gyűrűk Ura trilógiából. Ezekre a helyszínekre azonban vagy nincs bizonyítékunk vagy köztudottan a fantázia szüleményei. Itt is igaz azonban a sokszor elhangzott mondás: A valóság sokszor felülírja a képzeletet. Következzen 10 létező és nem kevésbé elképesztő érdekesség a  mélyből:

10. Burlington - Anglia

Az angliai Corsham városa alatt kiterjedt hidegháborús óvóhely rendszer rejtőzik, mely megépítése után a Burlington-bunker vagy egyszerűbben a "Burlington" kódnevet kapta. Bár soha nem használták, a bunker célja az volt, hogy az ország legfontosabbnak tartott kormányzati embereinek (méretezése szerint az Nagy Britannia körülbelül négyezer elit tisztségviselőjének) menedéket nyújtson vészhelyzet, elsősorban atomháború esetén. A komplexumban az alvóhelyek mellett irodák, kórház, telefonközpont, tévéstúdió, sőt, egy pub is helyet kapott. Az amerikai Cheyenne-Mountain brit megfelelőjének tartott építményhez még saját, titkos vasúti leágazás is tartozik.

burlington.jpg

12 komment · 1 trackback

Címkék: világ

2013.02.26.
00:53

Írta: ETIaYETI

A kutyák 10 kérése a gazdájukhoz

Ez most némileg rendhagyó poszt, mert képek, videók nélküli gyűjtemény következik.  Amolyan kutya tízparancsolat, melynek szerzőjeként ma már csak az internetet tudjuk megjelölni, esetleg kedvenc eblélekszakértőnket, Csányi Vilmost tudjuk elképzelni. Ha többet tudna valaki az eredeti gyűjtőről, kérjük, feltétlen jelentkezzen. Eb tartóknak egyébként kötelező olvasmánnyá tennénk. Lássuk akkor a tíz kérést:

5 komment

Címkék: természet állatok

2013.02.04.
11:36

Írta: ETIaYETI

10 világhírű sportcsalád

Az évtized sportsztorijaként tálalták Amerikában az idei amerikai futball nagydöntőben (Super Bowl) létrejött összecsapást, amelyet tegnap hajnalban (magyar idő szerint) két, testvérek által irányított csapat vívott meg egymással. Az, hogy mindkét Harbaugh testvér az NFL egy-egy csapatának vezetőedzői székéig jutott, majd az együttesek földrajzi besorolása miatt pont a bajnokság legvégén tudott találkozni valóban ritkaság számba megy. A sportág történetében egyedülálló esetről van szó. Az viszont, hogy testvérek akár egy időben jutnak fel a csúcsra és ott akár egymással is megküzdenek koránt sem olyan ritka. Mind a hazai mind a nemzetközi sportéletben rengeteg sztárt találunk, akiknek fivérük is hasonló vagy majdnem hasonló magasságokba emelkedik. Ilyenkor azonban már joggal él a gyanú hogy a háttérben hathatós segítséget nyújtó, az adott sportban önmaga is teljes szívvel dolgozó felmenővel, felmenőkkel is lehet dolgunk. Néhány szép példa ezekre a dinasztiákra:

8 komment · 1 trackback

Címkék: sport és utazás

2013.02.01.
13:43

Írta: ETIaYETI

A 10 legjobb fotó a magyar Irina Werningtől

Nem biztos, hogy pontos a cím, mert a kettővel ezelőtti posztban azt is írhattuk volna, hogy 10 kép az argentin Gáldi-Vinkó Andreától. Nem kérdeztünk utána, hogy időben elcsúsztatott képeivel melyik alkotó  vizualizálta először ennyire kifejezően az idő múlandóságát az embereken, de   felesleges is ezen vitatkozni. A minden részletre kínosan ügyelő argentín precízitás után következzen egy bájos "keletajrópai" egyveleg:

Szólj hozzá!

Címkék: művészet

2013.01.31.
13:34

Írta: ETIaYETI

Minden idők 10 legőrültebb híres tudósa

Van úgy (különösen egy szárnyait bontogató, lakossági agytágító blog esetében), hogy el kell ismerni mások is érdekes anyagokat rendszerezgetnek a net kaotikumban. Mára egy ilyen átvett lista következik, melyre a nemzetigeográfia.hu oldalon akadtunk. Ők pedig a livescience.com -ról halálszták. Szép munka volt, köszönjük!

8 komment · 1 trackback

Címkék: történelem tudomány és technológia

2013.01.31.
11:58

Írta: ETIaYETI

10 adófajta, ami még ránk várhat 2013-ban.

Nem tervezzük effajta humormorzsák potyogtatását, de ez annyira betalált a listakoncepciónkba, hogy helyet adunk neki. Biztosan van, aki már hallotta máshol. Aki nem, annak jó felkészülést, várjuk az ötleteket  kiskapukra vonatkozóan!

1 komment

Címkék: mindenmás gazdaság és társadalom

2013.01.29.
22:35

Írta: ETIaYETI

A 10 legjobb egykor és ma kép Irina Werningtől.

Az argentin fotóművész Irina Werning "ilyenek voltunk és ilyenek lettünk" mottóval ellátható fotói bejárták a világsajtót.A koncepció , hogy vegyünk elő régi fényképeket aztán próbáljuk meg az azon szereplőket újra lefényképezni már idősebb korukban, de ugyanabban a pózban, nem új. Talán már mi is próbálkoztunk ilyesmivel otthon, hiszen nagyon egyszerű technika de a hatás frenetikusan látványos! Ami miatt Werning képeit annyi helyen adták közre az interneten az a fantasztikus odafigyelés és precizitás, ahogy az egykori környezetet rekonstruktuálja. Nagyon figyel arra, hogy ugyanzon a helyen legyenek az alanyok, de ügyel arra is, hogy a ruháik, a beállítások és a fények is a lehető legpontosabban passzoljanak az eredeti fotókhoz.

Figyelem! A hírek szerint a művésznő újabb és újabb országokat keres fel ,közben friss fotóihoz vállalkozó kedvű embereket keres, hogy időutazásra csábítsa őket. Talán egyszer Magyarországra is eljut. Addig is aki nem tudna betelni az általunk választottakkal és többet is meg szeretne nézni, megteheti azt a művész saját honlapján!

www.irinawerning.com

Szubjektív tízes válogatásunk következik:

10.

Irina_lulu.jpg

Lulu Geraldine 1980 & 2010 Bs Aires

6 komment

Címkék: művészet

2013.01.29.
13:08

Írta: ETIaYETI

10 nem hétköznapi köztéri szobor a világból.

10. Bujkáló fotós ,Pozsony - Szlovákia

 Sneaky-Photographer.jpg



Pozsony az elmúlt években híres lett különböző kreatív köztéri alkotásairól, ezek egyike a Paparazzi étteremmel szemben található ember nagyságú szobor. A bújkáló fotós kész arra, hogy bármely pillanatban felvételt készítsen valakiről. A város más nevezetes szobrai például a Cumil, mely naphosszat egy csatornából kikandikálva figyeli az embereket vagy Napóleon katonájának szobra, mely háttal a francia nagykövetségnek egy padon támaszkodva várja a leülni kívánó turistákat.

18 komment · 1 trackback

Címkék: művészet

2013.01.28.
14:22

Írta: ETIaYETI

10 kevésbé ismert tény a vietnámi háborúról.

Az 1973 január 24.-ei párizsi békeszerődéssel, és egyben az Egyesült Államok konfliktusból való hivatalos kilépésével pont 40 évvel és 1 nappal ezelőtt fontos fordulóponthoz érkezett a hidegháború leghosszabb és egyesek szerint legsorsdöntőbb hadiállapota. A tágabb értelemben teljes második indókínai háborúként is emlegetett összetűzéssorozat majd 20 évig (1955- 1975 április 30.) húzódott és a világtörténelem egyik sajtó által is leginkább figyelemmel kísért háborújává vált. Éppen ezért filmek, könyvek ezrei próbálták már magyarázni. Mi pár olyan aspektusára szeretnénk felhívni a figyelmet, melyek kevésbé ismertek.

1. Résztvevő országok

Számtalan ok van, ami miatt a világ közvéleményben elsősorban az USA vesztes háborújaként, egyfajta Dávid- Góliát párharcként maradt meg egész Vietnám, ahol a technikai és számtani hátrányban levő északi kommunistákkal (na és persze az őket hadifelszereléssel támogató Szovjetúnióval meg Kínával , illetve a délen tevékenykedő Vietkonggal.) viaskodva az Egyesült Államok politikai és katonai kudarcot vallott. A történelem egyszerűsítői gyakran elsikkadnak afelett, hogy ha kisebb létszámban is, akár katonai tanácsadóként vagy különleges feladatokat ellátó kisebb egységek harcosaiként, de mindkét oldalon felsorakoztakegyéb országok katonái is. Valójában Dél-Kelet-Ázsiai szövetségi rendszerek összecsapásáról volt szó.

Countries involved in war (1955-1975)

Anti-Communist forces:

South Vietnam
United States
South Korea
Australia

New Zealand

Khmer Republic
Kingdom of Laos

supported by:
Philippines

Thailand
Spain[1]
Taiwan[2]

Communist Forces:

North Vietnam
Viet Cong
Khmer Rouge
Pathet Lao

Supported by:
 North Korea
 Soviet Union
 China
 Czechoslovakia[3][4]

  Cuba
Bulgaria[5]

 

10 komment · 1 trackback

Címkék: történelem

2013.01.25.
16:16

Írta: ETIaYETI

A 10 legveszélyesebb versengés a világon

Ha a mai kor játékait, küzdelmeit összehasonlítjuk az akár pár száz évvel ezelőtti emberiség különböző viadalaival, láthatjuk, hogy a legtöbb mai sport már csak megszelídült önmaga az egykori brutális erőpróbáknak, össze sem hasonlíthatóak korabeli elődjeikkel. Hol vannak már az aztékok életre - halálra menő labdajátékai vagy a hasonlóan „nagy tétre” menő római gladiátorjátékok, melyek évszázadokig tartották lázban a birodalom népét. Nem kell ilyen messze menni, hiszen a mai kor egyik legférfiasabb sportjának számító MMA-ben is jóval kisebb az esélye egy-egy versenyző komolyabb sérülésének, mint mondjuk egy középkori határlabda (falvak közti full contact labdarúgás ) mérkőzés résztvevőjének. A nagyközönség előtt zajló játékok, köszönhetően a védőfelszereléseknek és a szabályoknak, tehát sokkal kevésbé kockázatosak már, de azért még mindig van jópár kivétel. A hírekbe kevesebbszer bekerülő egyes extrém versengések sok helyütt szedik áldozataikat a mai napig. Ezekből állítottunk össze egy csokorral:

10. The Valparaiso Cerro Abajo downhill mountain bike verseny

 

A kerékpár sportban járatos olvasó biztos felkapja a fejét Valparaiso, a chilei város nevére. A minden évben megrendezett downhill mountainbike versenye legenda számba megy. Nem véletlenül. A 2003-ban induló időfutam verseny nem feltétlenül sportértéke, inkább extrém veszélyessége miatt hívja fel magára a figyelmet. A lejtő teljes szakasza a város utcáin halad keresztül, járdákat, macskaköves átjárókat, ugratókat keresztezve, gyakran teljesen házfalak mellett suhanva. A dél-amerikai rendezési stílusnak megfelelően a nyomtávokat sokszor közvetlen a verseny előtt rakják fel, no és a ahogy a videón 0:36 körül látszik a kóborkutyák is tudnak gondot okozni. A szervezők szerint a legtöbb baleset eddig ilyen ebek miatt történt. Ezt a videót nem érdemes kihagyni!

 

1 komment

Címkék: sport és utazás

2013.01.25.
11:06

Írta: ETIaYETI

A világ 20 legtöbb példányban eladott mobilja.

Az alábbi összeállítás nem a mi kreatív káoszunk szüleménye, hanem androlib kollégáék terméke. Az erdetit itt sasolhatjátok. Ami mondjuk mókás, hogy már ők is hivatkoznak valakikre. Esélyes, hogy ha elég idő eltelik egyszer körbeér a világon a hír és az eredeti összeállító majd már mint új téma hivatkozik rá? Vagy ezt se mi találtuk ki, ilyen is van már? A lista egyébként termékelhelyezős reklámnak is elmenne, ha egy kicsit jobban rápislantunk a márkákra. Sokat változott azóta az üzleti környezet, nem igaz?! Na igen tegyük a szívünkre a kezünket, kinek nem Nokiája volt a 90-es évek végén, 2000-es évek elején? Jó szórakozást!

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány és technológia

2013.01.24.
13:20

Írta: ETIaYETI

10 legbizarrabb betegség a világban

Mielőtt elkezdenénk ezt az érdekes listát, le kell szögeznünk, hogy bármilyen hihetetlen de mindegyik itt felsorolt betegség  létező és dokumentált a világban. Bárki utána nézhet az interneten.

1. Stendhal szindróma

 

Más néven  hyperkulturémia. Egy olyan, szinte elképzelhetetlen pszichoszomatikus betegség, ami egyes embereknél akkor jelentkezik, mikor valami csodálatos művészeti alkotást, természeti jelenséget lát az illető. A fellépő tünetek - hirtelen gyors szívverés, szédülés, esetleg ájulás, zavarodottság, sőt akár hallucinációk - elsősorban akkor jelentkeznek, ha a beteg egyszerre találkozik számára felfoghatatlan mennyiségű művészeti ingerrel. Példának okáért, ahogy Stendhal is járt a XIX. században  Firenzében, a toszkánok messze Földön híres fővárosában. A Santa Croche templomban járva egyszerűen elájult a freskók látványától. Valószínűleg még ma is sok orvos pánikbetegnek diagnosztizálná a művészt, mint ahogy teszik sokfele a mai napig ezzel a rittka jelenséggel.

2. Hullahopptól megcsavarodott bélrendszer

4 komment

Címkék: ember és egészség

2013.01.23.
00:29

Írta: ETIaYETI

10 történelmi személyiség és szokatlan háziállataik.

Különböző háziállatokat nem csak mi átlagemberek de a mindenkori hírességek is szeretnek tartani maguk körül. Nem kivételek ezek alól az emberi történelem különböző korszakainak  államférfijai , államasszonyai, művészei, kiemelkedő személyiségei, mai szóval celebjei. Mint ahogy az alól sem kivételek, hogy sok esetben a megszokottól eltérő társakkal vették magukat körbe a kortársak kisebb vagy nagyobb döbbenetére. íme néhány nem hétköznapi példa:

10. Rettegett Iván

Medvék

 Iván Rettegett.jpg



Kétségkívűl ha nemzeteket a véreskező uralkodók és diktátorok száma alapján rendeznénk sorrendbe Oroszország biztosan előkelő helyet foglalna el. A különböző zsarnokok közül is kiemelkedik azonban a hírhedt uralkodó, IV. vagy "Rettegett" Iván, aki különböző rémtetteivel az egyik legbrutálisabb királyként vonult be a történelembe. Híres volt a legkülönbözőbb kivégzési és kínzási módszerekről, amelyekkel a népét sanyargatta. A karóba húzatás, vízbefolytás , lefejezés, élve sütés vagy megfőzés mindennapos volt udvarában, mégis legszívesebben vadállataival falatta fel. Korabeli források szerint palotája pincéjében kettő vagy több kiéheztetett barnamedvét tartott, melyekkel ellenlábasait, de néhanapján teljesen ártatlan embereket falatott fel. Történészek szerint nem klasszikus háziállat kapcsolatban élt "kedvenceivel" , különösebb érzelmeket nem táplált irántuk, inkább azt értékelte bennük, hogy kiéheztetten a lehető legtöbbet felfalnak áldozataikból.

1 komment

Címkék: történelem

2013.01.21.
15:01

Írta: ETIaYETI

10 technológiai és tudományos vívmány 2012-ből.

2012-ben is számos kisebb és nagyobb történelmi, művészeti, politikai esemény, történés hívta fel magára az emberek, népek figyelmét. Barack Obama újraválasztásától Felix Baumgartner halálugrásán keresztül , a világ első kínai női űrhajósáig számos dolog foglalkoztatta a közvéleményt. Tavaly is volt számtalan szívet melengető, vagy éppen megrázó, esetenként megdöbbentő emberi történet miközben a tudományos és technológiai világban is történt egykét radikális áttörést hozó felfedezés, innováció. Lássunk hát 10 különösen érdekeset ezek közül:

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány és technológia

süti beállítások módosítása