2013.02.27.
18:36

Írta: ETIaYETI

10 lélegzetelállító földalatti komplexum

Az szemünk elől rejtve maradó titkos földalatti helyek és a bennük élő, tevékenykedő különböző emberek, lények mindig megmozgatták az emberi fantáziát. Mindannyian hallottunk már a legendák, mítoszok mélybe süllyesztett helyeiről. A filmeken, irodalmon keresztül beszivárgotak a hétköznapjaink popkultúrájába is. Gondoljunk csak Mátrix földalatti városára, Zionra vagy Mória barlang-városállamára a Gyűrűk Ura trilógiából. Ezekre a helyszínekre azonban vagy nincs bizonyítékunk vagy köztudottan a fantázia szüleményei. Itt is igaz azonban a sokszor elhangzott mondás: A valóság sokszor felülírja a képzeletet. Következzen 10 létező és nem kevésbé elképesztő érdekesség a  mélyből:

10. Burlington - Anglia

Az angliai Corsham városa alatt kiterjedt hidegháborús óvóhely rendszer rejtőzik, mely megépítése után a Burlington-bunker vagy egyszerűbben a "Burlington" kódnevet kapta. Bár soha nem használták, a bunker célja az volt, hogy az ország legfontosabbnak tartott kormányzati embereinek (méretezése szerint az Nagy Britannia körülbelül négyezer elit tisztségviselőjének) menedéket nyújtson vészhelyzet, elsősorban atomháború esetén. A komplexumban az alvóhelyek mellett irodák, kórház, telefonközpont, tévéstúdió, sőt, egy pub is helyet kapott. Az amerikai Cheyenne-Mountain brit megfelelőjének tartott építményhez még saját, titkos vasúti leágazás is tartozik.

burlington.jpg

9. Dixia Cheng, Peking - Kína

Peking titkos városát, azaz Dixia Chenget a földalatti nagy falként is szokás emlegetni, funkciója ugyanis csaknem azonos volt előbbiével: a védelmet szolgálta, egy esetleges atomtámadáskor, illetve hagyományos háború esetén jelentett volna menedéket a kínai főváros lakóinak. Az 1970-es években Mao Ce-tung által építtetett óvóhelyet végül nem kellett használni, míg azonban napjainkra a helyiek többsége meg is feledkezett róla, a külföldi utazók közül kevesen hagyják ki a turistaattrakcióvá vált helyet. A földalatti város alagutak hálózata Peking alatt, mintegy 84 négyzetkilométert fed le.

Peking.jpg

8. A Nitrokémia titkos földalatti erőműve, Balatonfűzfő – Magyarország

Mivel az állami tulajdonban lévő cég új feladatokat szeretne találni az 1924- ben építeni kezdett egykori földalatti lőporgyárnak, ezért a magyar nyelvű interneten az elmúlt években elég sok híradás jelent meg a Balaton szomszédságában álló ipari létesítményről. Mégis, még a nyáron az északi part főútján elhajtó nyaralók közül is nagyon kevesen tudják, hogy a főúttól néhány kilométerre majd ötven méter mélységben három óriási terem van, melyekben egykor mélybe rejtett szénerőművek működtek, rájuk pedig mesterségesen hordták vissza a dombokat. Emellett az élménybeszámoló mellett nem mehetünk el, ennél pontosabban mi sem tudtuk volna leírni a helyszínt:

http://budapest-szinterei.blog.hu/2012/01/31/nitrokemia

Balatonfűzfő.jpg

7. Setenil de las Bodegas, Spanyolország

A Cádiz tartományban található furcsa kisváros eltér a többi felsorolttól abban, hogy ma is élő, csaknem háromezer főt számláló közösség lakja, melyeknek csak egy része épült a várost körülölelő sziklák ormai közé. Az egykori római majd mór erődrendszer lényege, hogy a házak, szűk sikátorok természetes alkotóelemüknek tekintik a sziklaképződményeket,  nem beszélve a több tíz kilométer hosszú barlangrendszerről, mely a lakóépületeket köti össze. Az Andalúz település szépségével is turistacsalogató, a lenti kép pedig magáért beszél. Félelmetes és lenyűgöző lehet ott élni!

setenil-de-las-bodegas-Spanyolo.jpg

6. Budai Sziklakórház

A Sziklakórházat, vagyis egykori hivatalos nevén a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórházát a budai vár alatt található, tíz kilométer hosszú barlang- és járatrendszer bizonyos szakaszán alakították  ki. Igazi csemege a történelem szerelmeseinek, fontos szerepe volt ugyanis 1956-ban, a hidegháború ideje alatt pedig atom biztos bunker funkcióját töltötte be.

budai_sziklakorhaz-001_624118_88330.jpg

5. Shanghai alagutak, Portland - USA

Az Egyesült Államok észak nyugati partjának  nyüzsgő nagyvárosa, Portland   büszkélkedhet egy olyan kétes hírnevet szerzett  katakomba rendszerrel, mely az egykori vadnyugat kevésbé romantikus üzelmeinek adott helyet. A néhai kínai negyed alatt elterülő szövevényes földalatti világot Shanghai-alagutaknak  vagy „tiltott városnak” nevezték, a bennük folyó illegális emberkereskedelem pedig innen kapta a „shanghaizáció” nevet. Becslések sincsenek arra hány embert raboltak el város bűnbandái, tartottak pincecellákban és adtak el a nyugati part és Ázsia közt kereskedelmet folytató hajókra rabszolgaként. A 19. században fellendülő kereskedelem mindenesetre tömegesen igényelte ezekre a hajókra az élő munkaerő ilyen olcsó formáját. A prostitúcióról és az ehhez kapcsolódó egyéb illegális üzelmekről is elhíresült pincerendszer egy részét ma már lehet látogatni szervezett túrák keretében.

portland-underground.jpg

4. Wieliczka Só bánya, Lengyelország

A világ egyik legismertebb földalatti szenzációjaként is számon tartják a Krakkótól pár tíz kilométerre lévő egykori bányarendszert, mely egyben a világ egyik leghosszabb ideig működő sóbányája is volt. Az összes járatával együtt majd 300 km hosszú látványosság számtalan attrakcióval rendelkezik, de mind közül a legnagyobb a  Szent Kinga kápolnája, melyet „földalatti katedrálisnak” is hívnak. Itt őrzik szent Kinga ereklyéit. Ez a terem a világ legnagyobb földalatti temploma. 101 méter mélységben, hossza 54 m, szélessége 18 m, magassága 12 m.

Wieliczka.jpg

3. Coober Pedy, Ausztrália

Coober Pedy a „világ opál fővárosa” vagy, ahogy az ausztrál bennszülöttek hívják „kupa piti”, azaz a fehér ember gödre. Ezekkel a nevekkel illetik az extrém elszigeteltségben létrejött dél-nyugat ausztráliai bányászkolóniát, (több száz kilométerre bármilyen nagyobb várostól), mely egyedül a körülötte elterülő opálban hihetetlen gazdag sivatagnak köszönheti alapítását. A ma kétezer körüli lélekszám majd fele olyan félig vagy teljesen sziklába vájt lakásokban, „ dugout”-okban él, melyeket kívül vastagon beterít a púderszerű por, belül viszont modern lakhelyek. Állítólag a tengerentúli világháborúból hazatért veteránok, hadszintéri bunkereikből ötletet merítve építették az első ilyeneket. Jó szolgálatot tesznek a sivatagban uralkodó napközbeni forróság és az éjszakai dermesztő hideg ellen.

Cooper Pedy.jpg

2. Kariz - Kish szigete, Irán

A 93 négyzetkilométeres, az iráni partoktól 18 kilométerre található  Kish szigete több szempontból is érdekes helye a világnak. Nem csak azért, mert a nyugati világgal ellentmondásos viszonyt ápoló iszlám köztársaságon belül  társadalmi tekintetben jóval szabadabb légkör uralkodik itt, mint az ország más területein, hanem  mert a világon máshol kevés helyen látható földalatti objektumokat is rejteget. „Kish földalatti városaként „ ismert járatrendszer ma 18 ezer négyzetméteren van feltárva és felújítva, rengeteg idegenforgalmi egységgel betelepítve. Az egykor Payab és Harireh ősi városainak vízellátását szolgáló termek és folyosók építését 2000-2500 évvel ezelőttire teszik a tudósok. Több mint 200 kút és esővíz gyűjtő vizét szállította központi szűrőtermekbe.

Kish.jpg

1. Derinkuyu – Törökország

A paleoasztronautika lelkes hívei, egyben Erich von Däniken olvasói előtt biztosan nem ismeretlenek a Derinkuyu és a Kaymakli nevek. Ezek a mai Törökország belső, kappadókiai területein található kis települések, illetve az alattuk található szövevényes földalatti városrendszerek az 1960-as években történt felfedezésük óta vonzzák a profi régészeket és amatőr kalandorokat a világ minden részéből. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint 18-20 szinten, majd nyolcvan-száz (!) méter mélységig épültek ki lakóhelyek, közösségi terek, templomok emberek számára, illetve jószágok termények tárolására alkalmas raktárak. Természetesen az őket összekötő alagutakkal. Eleddig 5 nagy, egymással összeköttetésben álló rendszert találtak, a kutatók becslései pedig megoszlanak arról, hogy mekkora népességet tudtak befogadni a vélt vagy valós veszéllyel szemben ide húzódok számára. Mert minden bizonnyal valamilyen menekülési túlélési taktikát szolgált a becsült negyven – százezer (!) ember számára. Óriási titok lepi be ezeket az ősi építményeket. Csak találgatások vannak kik és mikor alakították át sajtszerű képződménnyé az itteni hegyvidéket. A római légiók elől mélybe húzódó keresztények hivatalos elmélete kissé hiányosnak tűnik.  

derinkuyu4.jpg

 

12 komment · 1 trackback

Címkék: világ

A bejegyzés trackback címe:

http://listsick.blog.hu/api/trackback/id/tr145036959

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.28. 11:13:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

spinat 2013.02.28. 11:47:26

ja, és valakivel nézesd át a helyesírást, mert az amúgy érdekes posztot fájt olvasni.

Oh Dae Su 2013.02.28. 12:38:04

A Trümmelbach vízesések Svájban is a listára kívánkoznának:
www.schefferj.ps.hu/Sw_Trummelbach2.htm

Pa Lee 2013.02.28. 14:33:17

"A szemünk elől rejtve maradó titkos földalatti helyek és a bennük élő, tevékenykedő különböző emberek, lények.."
11. Négyes metró?

ETIaYETI · http://listsick.blog.hu/ 2013.02.28. 14:41:54

@spinat: úgy tűnik akkor a Word helyesírás ellenőrző sem lesz végleges megoldás. :(((((

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.28. 15:10:35

@ETIaYETI: ne is legyen, nem jó.

de a cikk viszont érdekes hejesírás ide vagy oda. :)

A nép fia 2013.02.28. 17:09:36

Bekukkantanék pár ilyenbe szívesen. :-) Klassz cikk!

Sirály Király 2013.02.28. 22:58:35

Mitől válnak láthatókká a képek?
Nálam csak üres keret van, bal felső sarkában: megnevezés.jpg.
Baromi szórakoztató!!!

Trafónauta · http://trafo.hu 2013.03.01. 11:24:52

Én sem látom a képeket, pedig 3 gépről is néztem tegnap óta, a többi cikkben pedig látom.

szbszig 2013.03.04. 19:19:53

@Pa Lee: Bazz, majdnem kiköptem, amit eszem éppen. :D

szbszig 2013.03.04. 19:21:12

@Sirály Király: Amikor megjelent a cikk, a képek még jók voltak. Azóta nem tudom, mi történhetett velük...